Akkor kezdett komolyan foglalkoztatni ez a kérdés, amikor 26 évesen, egy téli éjszakán, az erdő szélén a fivéremmel telefonáltam.
A fater megint kiütötte magát a szokásos gyógyszer-pia kombóval. Mikor világossá vált, hogy nem áll szándékában segíteni, a szót végül arra fordítottam, miért nem áll velem szóba 20 éve? Többször is próbáltam az évek során közeledni hozzá, megkíséreltem beszélgetni vele, ajándékokat adtam neki, bocsánatot is kértem, annak ellenére, hogy nem tudtam mit követtem el. Mindig bunkó volt velem, minden nap vert, a hátam mögött mindenkit ellenem uszított, elmarta a barátaimat mellőlem, tönkre tette a játékaimat, és még az édességet is elette előlem. Mivel szemüveges volt, ezért minden nap elverték őt az iskolában, amit rajtam bosszult meg mikor hazaért. Emellett pedig soha nem volt hajlandó nyilvános helyen megfogni a kezem, (otthon is csak akkor ha kicsavarta, hogy megpróbálja eltörni), és még az édesanyánk temetésén sem volt hajlandó köszönni nekem. Még a barátomat is üdvözölte, de rám még csak nem is pillantott. Ekkor azt a választ kaptam tömören, hogy én egy hülye picsa vagyok, minden rossz miattam történik, kotródjak el, mindig okoskodom, nem tudok kapcsolatot teremteni az emberekkel, paranoiás vagyok, nincsenek barátaim, mindenkit lenézek, de azt akarom, hogy mindenki szeressen, és még sok más rágalom is elhangzott. Számomra az jött le, hogy egy 6 éves gyerekre haragszik, és épp eszű ember lévén irreálisnak találtam, hogy 5 perc beszélgetésből levonta, hogy én ilyen borzalmas ember vagyok. Később rájöttem, hogy valójában az a baja, hogy megszülettem, s ez által közé és a szüleink közé álltam. Minderre az is rátett egy lapáttal, hogy ő kisöcsit szeretett volna, de nekem volt merszem lányként a világra jönni, ezért pedig már kisbaba koromban is csipkedte a bőröm, hogy sírjak; amitől a fater ordibált velem, és ő ezen jót szórakozott.
Felajánlottam, hogy ismerjen meg, de visszautasította, mert neki a barátaival kell törődnie, engem leszar. Az ő célja a család. Megkérdeztem, "szerinted szeretni fognak téged?", a válasza az volt, hogy ez kötelező. Így már végre kiderült, hogy éretlen (és talán mentális zavarokkal is küzd). Meg persze az is, miért van 3 felbontott jegyesség a háta mögött.
Ez után ő maga közölte, hogy nincsenek érzései, nem érez empátiát senki iránt. Ezt mindig is tudtam. Mindig is kitűnő színész volt. Bárkivel elhitetett bármilyen hazugságot, míg nekem legtöbbször vért kellett izzadnom az igazamért. Talán mert én mindig nyersen mondtam meg az igazságot, amíg ő hízelegve, mézként csöpögtetve, némi humorral vegyítve adagolta a valótlant. A mai napig ezt teszi. Tanárként állítólag nagyra tartják, de az iskolán kívül úgy beszél a tanítványairól, mint ostoba majmokról, akik a nevüket sem tudják leírni, és mindössze annyi eszük van, hogy a seggüket kitöröljék vele. A szüleink házasságát példaértékűnek látja, holott az igazság az, hogy a fater anyában a pótmamát látta, és a kapcsolatuk röviden úgy nézett ki, hogy fater azt csinált amit akart, anya pedig takarított utána.

Tehát mi itt a lényeg: Egy illúziókkal körülvett, lelkileg sérült, érzelmileg visszamaradott vagy nem kifejlődött, irracionálisan gondolkodó, a gyermekkorban ragadt ember megvádol egy számára idegen embert, hogy ő gonosz, és ő tehet minden rosszról, ami az életében történt. Én vagyok a bűnbak minden tragédiáért, ami őt érte, hogy ezzel elhárítson minden felelősséget a saját válláról.

Ér valamit a véleménye? Szerintem semmit. De elkezdtem gondolkodni azon, mennyi valóságalapja lehet annak, amit mások gondolnak rólunk.

Másnap – miután az estét az utcán töltöttem – munka után a könyvtárban összeszedtem minden információt, amit eddigi életem során rólam mondtak a többiek.

Megosztom a tapasztaltakat, majd levonom a következtetéseket. Abban a reményben írom e sorokat, hogy a példámon keresztül rámutathassak, mennyire szubjektív, tehát nem a valóságon alapuló vélemény az, ahogyan az emberek látnak. Mert azt látom, hogy rengeteg ember lelkét pakolták tele olyan démonokkal, amik megmondják helyettük, hogy ők jók vagy rosszak, s ők e szerint cselekednek, vagy méginkább nem cselekednek, hanem "lábujjhegyen mennek el a sírig". Életek jönnek és múlnak el anélkül, hogy a tulajdonosuk valaha is rájött volna, mi is lett volna létének célja a Földön. Láttam kiváló sakkozót karbantartóként, egy festőművészt portásként egy iskolában, egy remek grafikust raktárosként, aki régen tele volt jobbnál jobb ötletekkel, egy kiváló, mérnöknek való elmét vagyonőrként, egy lelkes gyermeket, aki élt-halt a bűvész trükkökért (és tehetsége is lett volna hozzá); de egyikük sem azt csinálta, amire született. Miért? Mert éveken keresztül elhitették velük, hogy ők nem érnek semmit, és amiben kiválóak, az csekélység, említésre sem méltó, nincs értéke. Így süllyednek el a tehetségek. Mindannyiukban volt egy közös, hogy mindannyian ugyan úgy vélekedtek magukról: Én csúnya, buta, ostoba, semmirekellő vagyok, értéktelen amit csinálok.

Önmagára ilyet egyik ember se mond magától. Ezt bele kell plántálni a tudatukba.

Láttam egy szép nőt a tükör előtt. Hájasnak találta magát, takargatta nőies vonásait.

Láttam egy kislányt a tükör előtt. Pipiskedett előtte, pózolt, mint a nagyok, a hajával cicázott, tetszett neki a látvány. Egy kisfiú is odament és nem létező izmait feszegetve tetszelgett magának. A szülők azonnal megjelentek, s jól leszidták őket. Azt hiszem, valahol itt kezdődik az önutálat magvainak elvetése.

Most pedig erőszakkal megszakítom a gondolatmenetet, hogy bemutathassam a saját példámat. Íme, amit rólam gondolnak/gondoltak. (Személyeket nem említek, csak számokat. Ezek konkrét embereket vagy emberek egy csoportját helyettesítik):

1: fasszopó kurva vagyok, trehány, nem való semmire, mindenhonnan kirúgnak, egy egysejtűnek is több esze van, stb.

2: Iskolában ki kellett tölteni egy IQ-tesztet, mely engem a legkevésbé sem érdekelt, a válaszaim pedig mindenkit felidegesítettek. Kérdés: Pistike éjjel elmegy a tanárnéni ablaka mellett, a függöny félig el van húzva. Mit lát az utcán Pistike, ha benéz az ablakon? A válaszom az volt, hogy "Miért áll Pistike éjjel a tanító néni ablaka előtt?" A megoldásra nulla pontot kaptam. Más feladatokat egyenlet helyett vizuálisan oldottam meg, s bár a válasz helyesnek bizonyult, képlet híján nulla pont. A többi választ sem találták kielégítőnek, miszerint: "A kérdés lényegtelen", "A válasz nem fontos". Az eredmény egy 64%-os intelligencia szint lett. Tehát az értelmem csak egyszerű fizikai munkához elegendő, mint a kapálás, se e szerint ítéltek meg éveken át. Ezen felül ház méretű igazságérzettel rendelkeztem, aminek köszönhetően a tanárokkal is szembeszálltam ha kellett.
(Később újra kitöltöttem egy IQ-tesztet, mely szerint 115% az intelligenciám. Ez arra elég, hogy az ember fősulit vagy egyetemet végezzen, tehát teljesen átlagosnak számít. És csak a logikát méri, mást nem. Nem is ér sokat egy ilyen tesz.)

Mikor megkérdezték, mi leszek ha nagy eszek, gondolkodás nélkül rávágtam, hogy bankrabló (5 éves voltam és imádtam az Olsen banda című sorozatot). De tetszett még a kamion sofőr meg a helikopter pilóta is. Végül a színésznő mellett döntöttem, mert akkor bármi lehetek. Ennek köszönhetően lettem hülye, furcsa, pszichopata, és óvni kellett a többiektől. Az egyik tanárom szerint disznófejem van.

3: Játék közben mindig beleéltem magam a szerepembe. Sosem tudták mikor vagyok komoly, vagy mikor viccelek. Néha eljátszottam, hogy dinó vagyok, aki megeszi őket. Annyira megijedtek, hogy egyszer, mikor hátulról elkaptam az egyik lányt, megöleltem, morogtam és hintáztam vele egyik lábamról a másikra, ő sírva fakadt, egy másik lány pedig belém harapott. Tehát hülye voltam és pszichopata. Ezen felül ronda és kövér.

Eddig a pontig mindig vidám, cserfes, erős akaratú gyermek voltam, de ez nem tetszett az embereknek. A dicséretért meg kell törni. A változás egyik napról a másikra következett be. Félénk, szótlan, visszahúzódó lettem. Más szóval: céltábla. Még mindig hülye voltam, csúnya, buta. Nem álltak szóba velem. Akkoriban jöttem rá, hogy kvázi átvertek, mert nem a kereszténység az egyetlen vallás a világon, a könyvek pedig nem mind unalmasak, csak a kötelező olvasmányok. Faltam a könyveket a különböző vallásoktól, a világ pedig egyre nagyobb és érdekesebb hely lett. Ókor, kelet, no meg persze a modern Wicca sem maradhatott ki. (A szokásos, mintha csak forgatókönyv szerint történne minden). Az iskolába is magammal vittem ezeket a köteteket. A hátam mögött beleolvastak, s rögtön pszichopata lettem, őrült, bolond, furcsa. Azt is mondták, hogy nekem nincsenek érzéseim, ezért nyugodtan lehet verni, sőt, akár meg is ölhetnének.

4: házisárkány, agresszív, idióta, hülye

A többieket most inkább kihagyom, mert csak ugyanezeket tudnám leírni. A fenti volt a felszín, a nagy átlag, akik szóba sem akarnak állni velem. Egyre több minden kezdett el érdekelni, s egyre több témában kezdtem el olvasni. Ez azonban nem jelenti, hogy ne lettek volna barátaim. Ugyanis akadtam emberek, akik vették a fáradságot arra, hogy megismerjenek.

Íme, itt vannak, lehetőleg időrendben. (Nevek most sem lesznek):

A: jószívű, kedves, de akaratos, undok és olykor erőszakos. Nincs bennem rossz szándék, de néha túl nyersen fogalmazok.

J: kedves, aranyos, jószívű, jó ember vagyok, szeretek segíteni másoknak, de néha tudok nagyon idegesítő is lenni.

Most jönnek a levelek. Régen tettem egy kísérletet. Sok emberrel leveleztem, s egy nap megkérdeztem tőlük, szerintük hogy nézek ki. A legtöbben ezt mondták: magas, sovány, talpig fekete ruhában, hosszú, fekete hajjal, szemüvegben. Ez után küldtem egy képet magamról. Legtöbben eltűntek. A lenti idézetek azoktól származnak, akik még ezek után is változatlanul tartották velem a kapcsolatot:

L: "Szeretném ha tudnád, hogy te vagy az egyetlen aki tartja bennem a lelket. Ezt csak neked mondom, de mikor hazajöttem a táborból azonnal kerestem egy kötelet. Miután elolvastam a leveled, már magamat kerestem. Nem tudok mást érezni irántad, csak hálát."

K: "Magányomban rád gondolok, és elképzelem, hogy itt vagy mellettem és süt a nap, és virágillat van és szép zene... Nézzük egymást, nem kell beszélni, mert a Szeretetnek nem kellenek szavak, van saját nyelve, és hang nélkül is elmond mindent! Arra gondolok, hogy egyszerűen csak jó együtt!" "Ha virág lennél, akkor napraforgó lennél"

V: "Mondhatni, istenítettelek, tisztelettel néztem fel rád, és te minden tőled telhetőt megtettél értem..."
(Ez túlzás volt a részéről, de ma már reálisabb a kapcsolatunk)

D: "You make my heart very warm everytime you email or say "Hi!" Please understand you are a kind persen and always will be!

T: "Amit tudok...nos egy kedves, de szorongó embert látok, aki még gyenge, de szeretne kiutat találni. Nem látlak lustának, szorgalmas vagy, szorgosabb, mint az átlag huszonévesek. Értelmes, érdeklődő, spirituális, aki most ismeri meg a világot igazán."

V2: "Én úgy látom, hogy te reálisan látod a világot, ami hozza magával a negatív világképet szerintem, ami mások szemében "gonosz", pedig szerintem csak tisztán látsz, mögé látsz a máznak, ez meg másokat elriaszthat. Én úgy látom, hogy te nem akarsz megfelelni senkinek, ami tök jó, nem mondod azt valamire hogy szuper, ha nem így látod. Szerintem ez nem gonoszság. Introvertált, de szókimondó embernek látlak, aki keresi a saját értékrendjébe illő szépet a világban, de élesen meglátja annak minden negatív aspektusát is. Szerintem ez szuper."

A2: "Enyhén álmodozó. Mint a legtöbb ember szerintem te is jobban szeretsz beszélni egy problémáról, mint megoldani azt, szerintem kedves vagy és empatikus, bár néha nyers, de nem rossz szándékból."

G: Erős negatív energiát sugárzok, a világnak a rossz oldalát látom, egyedül vagyok, hiába van családom, nyűg vagyok a számukra. Ezen kívül kedvesnek talál és olyan embernek, aki segíteni akar másokon.

O: "Te egy erős egyéniségű valaki lehettél, akit sikerrel megtörtek" "mindenkinek igyekszel megfelelni. Mindenkivel elfogadtatni magad, megkedveltetni." "A dicséretért meg kell törni"
Ugyanez az ember érdekesnek talál, szeret velem beszélgetni, és én is vele.

Most ebből hámozzátok ki, milyen vagyok. Mert ahány ember, annyifélét mondanak. Ha mindent igaznak vennénk, akkor a következőt kapnánk:

Erőszakos, de gyenge, undok, de kedves, pszichopata, spirituális, negatív energiájú napraforgó virág, ami megment az öngyilkosság gondolatától, miközben panaszkodik és egy fasszopó kurva, a megtestesült gonosz, aki mindig megmelengeti a szíved, ahányszor csak rád köszön... Na, jó itt álljunk meg, mert már szédülök!

Ha rá akarok jönni, hogy az információhalomból mi igaz, akkor arra jutok, hogy nem sok semmi.

Magamnak kéne a legjobban tudnom, milyen vagyok valójában.

Hihetetlen, hogy az embereknek mennyi energiájukat és idejüket leköti, hogy rájöjjenek mások mit mondanak róluk. A legszomorúbb pedig az, hogy ezt az időt soha sem fogják visszakapni. Mégis ki lehet annyira beképzelt, hogy meghatározza a másik jellemét, képességeit, sőt akár még az életcélját is?

Ezen a világon mindenki úgy születik, hogy nincs tisztában saját élete céljával. Erre magának kell rájönnie. Senki sem mondhatja meg helyette. De sosem talál rá az útjára, mert elhiszi magáról, hogy ő nem képes erre. Hogy az egyetlen dolog, amire képes, az kimerül annyiban, hogy elvállal egy akármilyen munkát, amit a gép dob, aztán nappal dolgozik, éjjel alszik, s ezt teszi napról napra, egészen a kiégésig, és végül a halálig.

Ezek után ejtenék még néhány szót azokról, akik szóban bántottak:

A tanárok nyilván attól féltek, ha van egy olyan diák, aki szembeszáll a "felettesével", az elveheti tőlük a tekintélyt. A tanárok pedig legtöbb esetben megfélemlítéssel és megszégyenítéssel érik el, hogy tekintélyek legyenek. Mindent kontroll alatt akarnak tartani, a diákokat pedig ellenségeknek tekintik, akiknek a lelkét szilánkokra kell törni és egy agyatlan zombit építeni fel a széttört darabokból, hogy végeredményként megkapják az amúgy tökéletes gyári munkást.

A gyerekek közül akik sokat bántottak, évekkel később kiderült, hogy otthon nem kaptak se figyelmet, se szeretetet. Az ilyeneknek nincs önbizalmuk, ezért keresnek valakit, akinek van és tőlük szívják el, mint a piócák. Ha ezek az emberek nem lennének, akiken élősködhetnének, akkor szembe kéne nézniük a saját démonaikkal, amibe belerokkannának. Ezt az iskolában úgy akartak kitűnni a tömegből, hogy rászálltak a látszólag gyengébbre, de sokkal tehetségesebbre. Az egyikből alkoholista lett, a másik a fiúk figyelmét alkalmi szexel keltette fel, melynek eredménye a korai teherbeesés lett. Mikor újra láttam, koszos rongyokban utazott a buszon, vállán az ordító gyerekkel. XY mindig azzal menőzött, hogy belőle katona lesz. Egyszer találkoztam vele. Rettenetesen elhízott. Valószínűleg sosem lett katona, s ezt annyira szégyellte, hogy elfordította szégyentől pirosodó fejét, mikor felismert az utcán. XY2, a másik nagymenő azzal kérkedett, hogy az anyja protekciójával jogász válik belőle. Ma egy kövér fodrász az egyik lepukkant szalonban, egy bérházban. Folytathatnám tovább: benzinkúti eladó, parfüm árus a plázában, munkanélküli, drogos. A menőzés kimerült abban, hogy másokat kritizáltak. Túl kevesek voltak ahhoz, hogy érvényesülhessenek az életben.

Ezek a kölykök maguk is áldozatok voltak. Hiányzott az életükből a szeretet, a megértés és a szülői gondoskodás. Úgy gondolták, ha nekik rossz otthon, akkor a másiknak legyen még rosszabb, csak hogy a többiek ne vegyék észre, hogy mennyire gáz az élete.

Igaz a mondás: Hogy más mit gondol rólam, ahhoz nekem semmi közöm

Csináltam egy kísérletet, amiben megkértem pár embert, hogy azon információk alapján rajzoljanak le, ahogyan a rosszindulatú emberek meséltek rólam. Egyik kép sem hasonlított rám. (A képek már nincsenek meg, mert akkor még nem tudtam, hogy írni fogok erről a témáról).

Mindig lesznek lelki piócák, energiavámpírok, ostoba és rosszindulatú trollok az életedben. Te keresd azokat, akik jó szándékkal fordulnak feléd, akik mellett fejlődsz.
A gyengék lehúznak, az erősek felemelnek. A kérdés az, hogy kinek könnyíted meg a dolgát.

Köszönöm, hogy végigolvastad!